Az utolsó óra

Műfaj: Fluff + Gakuen Hetalia
Szereplők: Hát... Elég sokan, és párosok is lesznek egy-egy rövidebb ideig
Leírás: A W Akadémia téli szünet előtti utolsó két óráján egy tanárok által kiválasztott filmet néznek a diákok...
Mesélés: E/3, jelen idő
Megjegyzés: Utolsó irodalom és matematika óránkon filmet néztünk... De a film olyan borzalmas volt, és unalmas, hogy én el is aludtam rajta. Egy olyan film volt, amit vagy 100-szor átdolgoztak, még barbie is készült belőle. Ekkor találtam ki, hogy megírom Hetaliában.

   A téli szünet előtti utolsó nap utolsó órája a W Akadémián. De ez az óra nem tanítással telik: a diákok megegyeztek a matek tanárral, hogy az előző órán keményen dolgoznak, de ezen filmet néznek. Csakhogy a diákok elkövettek egy óriási nagy hibát: hagyták, hogy a tanár válassza ki a filmet.
   A matek tanár olyan filmet választott ki, amit vagy már százszor átdolgoztak, és mindenki ismeri a történetet. A film arról szól: hogy van egy üzletember, aki utálja a karácsonyt, mert pont Szentestén halt meg az üzletvezető társa, aki jó barátja volt. Mindenkivel goromba, még a titkárával is, de karácsony este meglátogatja a barátja szelleme, és mondja neki, hogy háromszellem fogja meglátogatni, azért, hogy megváltozzon. Megjön az első, aki megmutatja neki a múlt karácsonyokat. Megjön a második, aki a titkárának a karácsonyát mutatja meg neki és azt, hogy van egy beteg fia. Az utolsó szellem pedig a jövőt mutatja meg, hogy a titkár kisfia meghal, és hogy az üzletember is meg fog halni. Ekkor az elkezd könyörögni, hogy megváltozik, és a végén mindenki megmenekül.
   A diákok közül senki sem figyel a filmre, mindenki valahogy elfoglalta magát. Görögország szokás szerint alszik, Olaszország rajzolgat, majd miután megunja, előhúz a táskájából egy műanyag dobozban tésztát, és elkezdi enni azt. Németország egy ideig csendben figyel a filmre, de aztán elkezd pakolni, hogy óra végén minnél hamarabb elmehessen innen. Japán mangát rajzol, Amerika megpróbálja kivenni, hogy mit rajzol, de amikor meglátja, nyakon vágja Japánt, és elvörösödve kezdi el enni hamburgerét, és még véletlenül sem néz Anglia felé; ugyanis Japán a vele és Angliával való perverz gondolatait veti papírra. Anglia Amerikáról fantáziál, és az ő gondolatai elég közel járnak Japánéhoz. Romano az előtte ülő Spanyolországot rugdossa vörös arccal, aki szíveket rajzol egy lapra és a szívekbe Romano nevét írja. Franciaország egyszer-egyszer végigsimít Kanada combján, hátán, belesúg valamit a fülébe, és puszit nyom az arcára, Kanada pedig elpirulva, lehajtott fejjel, csendben tűri a zaklatást. Oroszország mosolyogva fenyegető leveleket ír és odacsúsztatja Fehéroroszország, Ukrajna, és a Balti Államok elé, akik rettegve olvassák a következőt: "Szovjet Unio, da? (Ha nem, akkor tönkreteszem az egész gazdaságodat, és országodat. :)   ( ^ J^) )". De Oroszország Fehéroroszországtól mindig ezt kapja válaszul: "Érted bármit, csak vegyél el!!!!". Poroszország Magyarországnak bókolgat, aki néha-néha egy jól fejbevágja a poroszt a palacsintasütőjével, de az nem adja fel egykönnyen. Gilbird Ausztria feje körül repül, és csipkedi arcát, így tartva távol az osztrákot a magyar lánytól, mert Ausztria is próbálja elnyerni a szívét, hiába kosarazta ki már egyszer. Kína Hello Kitti fejeket vág ki egy lapból, és ragasztja mindenhova, például a táskájára, a padra, a falra, a füzetére, 3s a tolltartójára. Lengyelország a nyitott ablakon behajoló pónit simogatja, amikor Litvánia meglátja ezt, döbbenten gondol arra, hogy hogy kerül ide egy póni???
   Végre megszólal a csengő, és a diákok felkapják cuccaikat, és próbálnak minnél hamarabb kijutni a teremből, amiből csak az lesz, hogy egymásba gabalyodnak, és megakadnak az ajtóban. De végül mindenki kijut, már csak a döbbenten álló tanár marad a teremben, meg az ablakon behajoló póni, aki nyerít egyet, majd magára hagyja a tanárt.

Magány

Műfaj: Angst, Shounen-ai, Death Story
Páros: FrUk, UsUk (nem szerelmi háromszög)
Leírás: Anglia magányosan ül a raktárában és az elmúlt évszázadokon mereng...
Mesélés: E/1, Anglia személyében, múlt idő, és E/3 is
Megjegyzés: Már megint egy angst, és death story... Mostanában nagyon retardált kedvemben vagyok, a végén még mindegyik országot ki fogom nyírni, szép sorban... És ezt a fanfictiont akkor találtam ki, amikor a Once upon a time sorozat egyik részét néztem, amikor felbukkant Cora neve, ezért annyira Corás Iggy halála...

   Áporodott levegő szaga töltötte be a helyiséget. Csak egy-két fénypászma jutott át az ablak lehúzott redői között, meg-megvilágítva egy lepedővel lefedett szekrényt, egy porlepte kanapét, rajta molyrágta párnákkal, egy pókhálót a sarokban, és egy régi, magas, repedezett tükröt.
   A szobában térdeltem a tükör előtt, jobb kezemet a tükörre tapasztottam, és lehajtottam a fejemet. Azelőtt is sokat jártam itt, és ez most sem változott: idemenekülök a kinti világ fejetlensége, rohanása, zaja és gyűlölete elől. Ebben a kis szobában minden békés, csöndes, nyugalmas. Úgy érzem, ez a szoba egy külön világ: az én fájdalmas, olykor dicső múltam. Itt minden tárgy a történelmem, életem egy része, a lelkem egy darabja, rossz és jó emlékeket idéz bennem.
   Sokan mondják, hogy ne éljünk a múltban, de én képtelen vagyok megfeledkezni a történelmemről, nehéz súlyként hordozom a vállamon, s ez a súly egyre mélyebbre húz. Nem tudom elfeledni a sebeket, a kínokat, az árulásokat, a csalódásokat, a fájdalmakat, a hazugságokat és a magányt.
   Mert igazándiból mindig magányos voltam, hiába szerettem két embert is: Franciaországot és Amerikát.
   Régen teljes szívemből szerettem Francist, és úgy tűnt, hogy ő is szeret engem, de a szemét borvedelő, amikor szükségem lett volna rá, nem jött. Egyedül hagyott a bajban, amiből alig sikerült kiküzdenem magam. És ez után is én ostoba, szentül hittem abban, hogy nagyon fontos dolga volt, de többé nem hívott és nem jött át hozzám. Azt gondoltam, hogy a főnökeink keze van a dologban, átmentem hozzá, de az a rohadék letagadta az egész kapcsolatunkat, ráadásként a szemem láttára csókolt meg egy nőt, majd rám csapta az ajtaját. Csak kihasznált, csak addig voltam neki jó, amíg kielégítettem perverz vágyait, s míg nem talált jobbat nálam, aztán eldobott, mint valami használt rongyot, és többé felém sem nézett. Teljesen összetört, széttiport, azóta is a vérét kívánom, hogy érezze azt a kínt, amit én éreztem.
   Kezem egy mozdulatával letöröltem könnyeimet. És Amerika... Úgy szerettem, mint öcsémet, és később ez az érzelem, nem tudom, hogyan, de átalakult szerelemmé, de ő is rútul hátba döfött. Mindig is támogattam, védelmeztem, gondoskodtam róla, mégis fegyvert fogott rám és elhagyott. Azon a sötét, esős napon a lelkemet vesztettem el másodszorra. Azóta képtelen vagyok normálisan Amerika szemébe nézni, mert előtör a fájdalom és üresség, amit Amerika elvesztése óta érzek. Az elmenésével lyukat ütött a szívembe, űrt hagyott az életemben, egy újabb kínzó emlékkel gazdagított.
   Életem során egy valamit megtanultam: soha ne bízz meg senkiben magadon kívül, még a legjobb barátodban, rokonodban vagy akár a szerelmedben se, mert a végén mindig elárul. Ezt a hibát soha nem követem el többet. Inkább leszek magányos, de erős, mint egy összetört senki, akit mindenki kénye-kedve szerint kihasználhat.
   Másik kezemet is a tükör lapjára illesztettem. Ebben a tükörben nézte meg magát Amerika amikor adtam neki egy elegáns öltönyt a régi, koszos, elhordott ruhái helyett. Felpillantottam rá: egy aranyszőke, össze-vissza álló hajú, tengerzöld szemű, sűrű szemöldökű, könnyező, törékeny fiú nézett vissza rám. Amikor megláttam tükörképemet, elöntött a düh: nem lehetek gyenge! Ököllel belevágtam a tükörbe, mely megrepedt, s kiesett egy darab belőle. Fájdalmasan felszisszentem, és vér kezdett szivárogni ujjperceimből.
   Hátat fordítottam a tükörnek, majd egy hirtelen mozdulattal és a varázserőm segítségével belenyúltam a mellkhasamba, és kirántottam a szívemet. Elnéztem egy ideig ezt a tárgyat, mely miatt azt a sok fájdalmat és kínt kellett átélnem. Milyen könnyű lenne... csak egy erős szorítás... és vége lenne a sok csalódásnak és kínnak... Oly erősen csábít, csak egy mozdulat, és cserébe nincs több érzelem... Megreszketett a kezem. Végül erősen megszorítottam. Felüvöltöttem attól a szörnyű érzéstől, mi átjárta a testem, de továbbra is elszántan markoltam a szívemet. Még jobban szorítottam, már fekete pöttyök táncoltak a szemem előtt. Még egyszer erősítettem a szorításomon, majd a maradék port a földre szórtam. Kész, vége. Mindennek vége. Elvágódtam a földön, mosolyogva a semmibe, üres élettelen tekintettel...

                                        * * *

   Nyikorogva nyílt ki a lakás ajtaja, és Amerika sétált be döbbenten rajta. Túl csöndes...Semmit sem hallok, még a teás csésze koppanását sem... Körbejárta a ház minden egyes pontját, majd a padlás felé vette az irányt. Nyikorogva nyílt ki a padlásajtó, Amerika óvatosan és rosszat sejtve sétált be rajta. Benézett a szekrénybe, a kanapé mögé, majd megkerült egy dobozhalmot, és akkor meglátta az élettelen Angliát földöntúli mosollyal az arcán a földön fekve.
   Megdermedt, majd odarohant Arthurhoz, és sírva szorította magához az élettelen testet. Ki ölhette meg? Egy országot nem könnyű megölni... De Alfred nem látott semmilyen sebet sem Arthuron, sem vörös foltot a nyakán, ami arra utalhatott volna, hogy megfojtották.
   Könnyes szemmel felpillantott a fölötte emelkedő tükörre, és megrohamozták az emlékek. Az emlékek a gyermekkorából, és a ruháról, amit Angliától kapott, és ami még mindig a raktárában hevert, mert nem volt szíve kidobni.
  - Azt hittem, ez régen elveszett. - suttogta döbbenten, majd szeme a kitörött darabra vándorolt, és egyszerre megértett mindent. Ez miattam történt... A sok fájdalom miatt, amit okoztam neki... Alfred lenézett a sápadt arcra, óvatosan odahajolt hozzá, és forró csókot lehelt Anglia ajkaira.
  - Sajnálok mindent! Szeretlek! Kérlek ne hagyj el! Kérlek kelj fel! Kérlek... - zokogásba fulladt, és csókolni kezdte. Egyre erősebben csókolta, mint aki hisz a csodákban, a mesékben, és hiszi, hogy szerelme ettől visszatérhet. De egy halott embert már semmi sem hoz vissza...