Táborozás

Műfaj: Shounen-ai, Humor + Gakuen Hetalia
Páros: FrUs (Freedom Pair)
Leírás: A W Akadémia diákjai sátorozni mennek az erdőbe. A sátrak két személyesek, a professzor ossza be, hogy kinek kivel kell aludnia. Alfred "szerencséjére" Francist kapja párul, így elég hosszú estének néz elébe...
Mesélés: E/1, Amerika személyében, múlt idő
Megjegyzés: Ez az első FrUsos novellám, úgyhogy senki se számítson valami nagy durranásra. Sőt ez az első magyar FrUsos novella (szóljatok ha nem így van, nehogy tévhitben éljek) úgyhogy elég nehéz dolgom volt a párossal, és hát nem lett valami csöpögős romantikus valami... Nem is tudom, hogy mit akartam elérni...
Viszont a Yaoi Trio nem maradhatott ki a novellából :)
De a vége nagyon erőltetettre sikerült, igazából nem tudtam, hogy mi lenne jó, de hát ez van :/

   Egy erdőben ballagtunk. Körülbelül délután 4 óra lehetett, nyár volt, sütött a nap, vagy ezer fok volt, egy izzadságcsepp gördült le a homlokomon. Letöröltem a dzsekim ujjával, levettem a dzsekimet, majd előre siettem a diák önkormányzat elnökéhez (ő volt a tanárok kedvence, mindenről tudott amiről a tanárok beszéltek).
  - Mikor érünk már oda? - kérdeztem.
  - Ne nyafogj már, Alfred, nemsokára odaérünk. - válaszolta Arthur.
  - Nem mintha nem ezt mondtad volna egy órával ezelőtt is... - morogtam.
  - Mit mondtál? - villantotta rám fenyegetően zöld szemeit.
  - Semmit. - mondtam gyorsan, és mivel jobbnak láttam, hogy ne kérdezzek tőle többet, inkább visszamentem a sor közepébe.
  - Most komolyan, milyen messze visznek már minket? - hallottam mögülem Roderich nyavajgását.

   Fél óra múlva (nekem örökkévalóságnak tűnt: tudjátok milyen szörnyű eltölteni 3 órát hambievés nélkül?! Bele se merek gondolni, hogy mi vár még rám...) a fák elkezdtek ritkulni, végül egy hatalmas tisztásra értünk. Mellesleg ez az egész a diák önkormányzat elnöke miatt volt, aki azt ajánlotta a professzoroknak, hogy milyen jó buli lenne, ha elvinnék a diákokat táborozni. Először tök jó ötletnek tűnt. Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a természetben alszunk sátrakban, vadállatokkal és bogarakkal körülvéve, wifi nélkül, ráadásul semmilyen modern technológiával működő tárgyat sem vihetünk magunkkal.
   Röviden: éppen az őskorba mentünk vissza, szerintem úgy Kr. e. 2000-be, ami engem különösen megviselt, mivel én 50% modern technológiából, és 50% hamburgerből állok. És ha ez még nem elég, még hamburgert sem vihettem magammal! Állítólag ezt az egészet "kapcsolatépítésre" találták ki, hogy összedolgozzunk. De nekem nincs szükségem kapcsolatépítésre, mivel mindenki szeret, mert én egy hero vagyok, és mindenki sajnálni fog, amikor belepusztulok ebbe az egészbe, mert egy nagyon szuper országot veszítettek el.
   A tisztáson váratlan bejelentést tett Arthur:
  - Mivel csak kétszemélyes sátraink vannak, kettesével fogjátok eltölteni az estét.
   Először ez a hír tökre feldobott, mert akkor nem kell egy csomó idiótával egy helyen aludnom. Már indultam is Japánhoz (neki mindig van valami menő cucca), de Anglia folytatta:
  - Még az Akadémián beosztották a professzorok, hogy ki kivel lesz. - emelt fel és lengetett meg pár papír lapot. - Úgyhogy a párosok, akik hallják a nevüket, vegyenek egy sátrat, keressenek egy nekik tetsző helyet a tisztáson, és álljanak neki a sátor felállításához. És most figyelmeztetek mindenkit: KÖZÖSEN kell felállítani a sátrat! - nézett nyomatékosan rám, bár gőzöm sincs, hogy miért.
  - Akkor a beosztás: először is Ludwig Felicianoval lesz együtt.
   Ludwig megfogott egy sátrat, majd elindult egy simább felületű földdarabot keresni, mögötte boldogan ugrándozott Feliciano.
  - Antonio Lovinoval tölti az estét. - folytatta Anglia.
   Antonio mosolyogva elindult a sátrukkal a tisztás másik széle felé, Lovino duzzogva követte.
  - Alfred Francissal osztozik a sátron.
   Elindultam a sátrak irányába, de aztán eljutott a tudatomig a mondat másik fele is. Várjunk csak egy percet! FRANCISSAL?! Erőltetetten mosolyogva fordultam vissza Anglia felé.
  - Azt hiszem rosszul hallottam azt amit mondtál. Mintha azt mondtad volna, hogy ezzel - böktem Franciaország felé - kell egy sátorban aludnom.
  - Jól hallottad, Amerika. - felelte szárazon Artur.
  - MI?! Az nem lehet! - akadtam ki. - Ez egy perverz állat! Mi van ha meg fog erőszakolni?! Tényleg egyedül akartok hagyni vele egy teljes éjszakára?!
  - Mintha nekem minden álmom az lenne, hogy veled töltsem az estémet. - morogta Franciaország.
  - Nem te döntöd el, hogy kivel osztozol a sátron. - felelte hűvösen Arthur.
  - Inkább alszok egyedül az erdőben a földön, mint vele! - jelentettem ki.
  - Abba én is beleegyezek, hogy Amerika az erdőben aludjon, én meg a sátorban. - mondta Franciaország.
  - Hé! Nem a tiéd lesz a sátor! - háborodtam fel.
  - Fogjátok be! - kiáltotta dühösen Anglia. - Most szerintem jobban teszitek, ha nem szájaltok, hanem elkezditek csinálni a feladatotokat!- mondta fenyegetően.
  - Jól van. - szűrtem a fogaim között, megfogtam az egyik sátrat, és elindultam megfelelő helyet keresni.
  - Itt jó lesz. - vágtam le a cuccot egy zöld fűcsomóra.
   Nekiálltunk a sátor felállításának, de az bonyolultabbnak bizonyult, mint gondoltuk: egy csomószor ránk dőlt, és mindig kezdhettük elölről az egész felépítését. Végül meguntam az egészet, leültem a fűbe, és onnan néztem ahogy Francis kínlódik a sátorral.
  - Segíthetnél te is. - jegyezte meg Francis, amikor körülbelül a 20. alkalommal dőlt rá a sátor.
  - Nem látod, hogy én is a sátor felállításán dolgozom?! - sértődtem meg. - Komoly agymunkát végzek, közben meg téged is irányítalak. Ez nagyon nehéz feladat, és komoly agymunkát igényel!
  - Idióta. - morogta Francis, de folytatta harcát a sátorral.
   Úgy fél óra múlva állt a sátor, bár Francis elég rosszul nézett ki: vért izzadott a sátor felállításával. Betettük a cuccainkat, majd elindultunk fát keresni az erdőbe az esti tábortűzhöz.
   Az erdőben félhomály uralkodott, nehezen lehetett kivenni a fák körvonalait, meg-megbotlottam gyökerekben, alig haladtunk a fagyűjtéssel. Néha egy-egy fénysugár átjutott a fák összeérő kusza ágai között, s ilyenkor az alatta lévő partot megvilágította, olyan látszatot keltve, hogy az egy világos kis sziget, a homály tengerében. Mi is egy ilyen kis szigeten álltunk, éppen egy ágat vettem fel, amikor megakadt a szemem Franciaországon: hosszú, szőke tincsin megcsillant a napsugár, fújta a szél a haját, elbűvölő kék szemeivel gondolkozva nézett a semmibe... Jól van, Amerika, jobb ha itt leállsz! Vagy szívtam valamit, vagy a hamburgerhiány miatt vannak ilyen gondolataim!
   Franciaország észrevehette, hogy őt bámulom, mert vigyorogva rám kacsintott. Gyorsan elfordítottam a fejemet, és újabb gallyak után kezdtem kutatni. Még csak az kéne még, hogy perverz gondolatai legyenek rólam!
   Úgy gondoltam, hogy elég fát gyűjtöttünk már össze, elindultam visszafelé és közben odaszóltam Francisnak:
  - Szerintem elég ennyi fa, indulju... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Francis megbotlott egy gyökérben (tuti, hogy direkt csinálta!), és egyenesen rám esett, mire én hanyatvágódtam, és bevertem a fejemet az egyik kőbe.
  - Bocs. - lehelte az arcomba Francis. Megborzongtam forró leheletétől, ami az arcomat simogatta, a haja a nyakamat csiklandozta, feje pár centire volt az enyémtől. Ekkor rövid sikoltást hallottunk, a hang irányába fordultunk és megláttuk... Taiwant, körülötte fahasábokkal (biztos ő is gyűjtött, és leejtette őket).
  - E-ez... nem az, aminek látszik. - dadogtam elvörösödve. De hogy ezt a kijelentésemet megcáfolja, az az idióta francia megpuszilt!
  - Én most magatokra hagylak titeket, vegyétek úgy, hogy itt sem voltam, folytassátok nyugodtan, amit elkezdtetek... - mondta vérző orral Taiwan, majd megfordult, és visszavágtatott az erdőben.
  - Köszi szépen - morogtam dühösen. - Most majd az egész tábor azt fogja hinni, hogy mi járunk! Mire jó ez neked?!
  - Hogy szívassalak. - mondta angyali arccal Franciaország. - És úgy látom, ez tetszik neked. - szorította meg felálló férfiasságomat.
  - Ha-hagyj békén te perverz állat! - löktem le teljesen elvörösödve magamról, felpattantam, összeszedtem a leejtett fáimat és elindultam gyorsan a tisztás felé.
   A tisztáson furcsa módon senki sem jött oda hozzám, senki sem fordult el undorodva, senki sem cikizett, vagy gratulált, mindenki tette a dolgát, senki sem foglalkozott velünk. Úgy látszik Mei nem mondta el senkinek sem, amit látott az erdőben. Letettem a fákat a kupac tetejére, majd elmentem megkeresni Japánt, és vele beszélgettem a tábortűz kezdetéig.

                                                    * * *

   A tábortűz után mindenki elment a sátrába és lefeküdt a hálózsákjába, voltak akik még beszélgettek, de nekem nem volt kedvem ehhez a fárasztó nap után, így inkább próbáltam elaludni. Csak egy volt a baj: rohadt hideg volt. Még egy plusz takaróval is ott vacogtam a hálózsák alatt, így elég nehéz volt elaludni...
  - Fázol? - kérdezte Franciaország.
  - Igen... - válaszoltam óvatosan: ki tudja, milyen perverz gondolat jutott az eszébe.
   Ekkor Franciaország átkarolt, és magához húzott. Éreztem teste forróságát, szíve lüktetését. A melegség átjárta a testemet, közelebb bújtam hozzá. Ezen felbátorodott a francia, tapizásba kezdett, végig simított a mellkhasamon, beleborzongtam érintésébe, végül a gatyámban kezdett el turkálni. Hangosan felnyögtem, ám nyögésemet egy csókba fojtotta. Francis őrjítően jól csókolt, nem tudtam nem viszonozni a csókot. Végül Francis abbahagyta az ostromlásom, mire én elégedetlenül nyögtem fel.
  - Olyan vagy, mint egy kisgyerek. - mondta kedvesen mosolyogva. - Ha valami megtetszik, megszereted, abból mindig többet akarsz. Mint egy kisgyerek az édességből.
  - Nem vagyok kisgyerek! - fortyantam fel.
  - Szerintem most pihenjünk, fárasztó nap volt a mai, te is fáradt vagy. Majd holnap folytatjuk. - perverzen vigyorgott, rám kacsintott, magához húzott, és egy puszit nyomot a homlokomra. Morogtam egy rendben van félét, átkaroltam, lehunytam a szemem, és perceken belül elnyomott az álom...

                                                  * * *

   Reggel, amikor felébredtem, még mindig Francist öleltem, de ő már fenn volt, és engem nézett. Visszabámultam kék szemeibe, ő puszit nyomott az orromra.
  - Jó reggelt, mon chéri. - suttogta a fülembe, majd puszit lehelt rá. - Hogy aludtál?
  - Hm... jól. - válaszoltam mosolyogva.
  - Csak azért, mert itt voltam. Különben ki melegített volna föl? Na, kivel nem akarsz egy sátorban aludni?
  - De te tényleg perverz vagy!
  - Non, csak a szerelemnek élek.
  - Mondhatsz bármit, akkor is perverz vagy. - zártam le a témát.
  - Ezért a kijelentésedért most megfizetsz. - támadásba lendült: egyik kezét becsúsztatta a pólóm alá, és a mellkhasamat cirógatta, másik kezével magához vont és megcsókolt. Átkaroltam és viszonoztam csókját...
  - Alfred, Francis, gyertek reggelizni, mindenki csak rátok vár!
   Kinyílt a sátor ajtaja és ott állt... Arthur, mögötte Kikuval, aki amint meglátott minket, valahonnan előkapott egy fényképezőgépet és orrvérzés közepette lefotózott. Arthur dermedten állt a sátorban, és döbbenten meredt ránk. Fülig vörösödtem, de nem tudtam mozdulni: 1. elég sokkos volt, amikor Angliy benyitott, még nem tértem teljesen magamhoz. 2. Francis még mindig húzott magához. És ha ez még nem lenne elég, éppen Magyarország és Poroszország sétált el a sátor előtt, és amikor idenéztek Poroszország teljesen ledermedt, Magyarország meg orrvérzéssel beleájult Poroszország karjaiba, aki amikor elkapta, elvörösödött. Mostanában túl sok mindenkinek vérzik az orra...
   Síri csönd telepedett ránk, szinte kézzel fogható volt, folytogatott mindenkit, de senki sem mozdult. Végül kibontakoztam Franciaország karjaiból, a sátor másik végére menekültem, és zavartan mondtam:
  - Khm... miért is jöttetek?
  - Ja, igen... - találta meg hangját a diák önkormányzat elnöke. - Hogy mindenki már kint ül a reggeli miatt, már csak ti hiányoztok...
  - Máris megyünk. - felpattantam, és kirohantam. Utánam jött Franciaország, Anglia, a vérző orrát törülgető Japán, majd Gilbert, aki az ébredező Erzsébetet támogatta...

   Délután indultunk vissza az Akadémiára. Francissal végigbeszélgettem az utat, bár elég idegesítő volt, hogy Japán folyton ott sétált a közelünkben, és fotózgatott, meg Taiwan és Magyarország tuti, hogy rólunk beszélgetett, mert egyfolytában minket bámultak... De így belegondolva végül is nem volt olyan rossz ez a sátorozás... Ha nem vesszük figyelembe, hogy mindig elég szar helyzetben találtak ránk... Sőt, még a hambiról is elfeledkeztem! Már korog a gyomrom, az lesz az első majd amikor megérkezünk, hogy bekapok pár tucat hambit...