Felismerés

Írta: R.Karolina
Műfaj: Fluff +drabble
Szereplők: Fehéroroszország; Oroszország
Leírás: Hirtelen Fehéroroszország rádöbben, mit is csinált egész végig.
Megjegyzés: Nem szeretem őket szerelmesként, de így viszont nagyon aranyosak :3

     Mindig elfut. Mindig megijed. Mindig elrejtőzik. Talán én ijesztem meg? 

     Fehéroroszországba fájdalmasan hasított a felismerés. Mitől mástól ijedne meg bátyja? Abbahagyta az ajtó kaparását, elhátrált pár lépést. Döbbenten nézte az ajtót, amin mintha egy oroszlán élesítette volna karmait. Ezt én tettem volna?

     Hátrált. Mindent megértett. Eddig hogy nem vette észre? Hogy nem vette észre, hogy hogyan tud viselkedni? Talán nem is a horrorfilmbe illő ajtótól futott, inkább a cselekedetei, viselkedése, gondolatai rémisztették meg. Szereti Oroszországot, mint testvér. Hogy jutott neki eszébe házasodni vele? Tényleg ilyen gyerekes vagyok?

     Berohant sötét szobájába, levetette magát az ágyra. Bebújt takarója alá, és némán zokogott. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy mióta eszét tudja, Ivan után kajtatott. Nem tudott magának magyarázatot adni, mit miért csinált egész életében. Vadászott a testvérére. Ez normális?

     Kibújt a pléd alól, lemászott az ágyról, felegyenesedett. Odalépkedett a szekrényéhez, levett onnan egy képet. Pontosabban zsírkrétával rajzolt műalkotás volt egy fából készült fényképtartóban, napraforgókat ábrázolt. Ő és testvérei rajzolták egykor. Natalia szívesen megnézett volna egy akkor készült fényképet róluk, hogy akkor is úgy ragaszkodott e az oroszhoz, csak a gond az volt, hogy akkor még nem létezett fényképezőgép. Mellkasához szorította a rajzot.

-Fehéroroszország...- kopogtattak. Ivan óvatos, halk hangja ébresztette fel Belorussziát gondolataiból- Készülődj a vacsorára.

-Rendben bátyus, majd megyek!- a lány hangja remegett, halkabb volt, mint Oroszországé. Ezt testvére rögtön ki is szúrta, ám pár másodperc múlva el is illant összedobni az ételt. Natalia fölsóhajtott, és csak a rajzukat nézte. Majd hirtelen a képet ledobta az ágyra, kirohant a szobájából, a konyha felé vette az irányt. Ott van a bátyus!

     Ám mikor a helyiség küszöbéhez ért, megtorpant. Ivan háttal állt neki, a levest kevergette egy fakanállal, észre se vette húgát, ki visszafogva magát leült az asztalhoz. Ölébe ejtette kezét, kihúzta magát. Oroszország hátrafordította fejét, meglátta a lányt. Elkerekedtek szemei.

-Na... Natalia, te mikor...- nem volt ideje befejezni a mondandóját, ugyanis Fehéroroszország erősen átölelte. Halkan szipogott, összekönnyezte bátyja kabátját.

-Sajnálom! Többé nem foglak zaklatni, ha akarod el is megyek... De kérlek, ne utálj ezért! Én jó testvéred akarok lenni, nem a feleséged!

     Ivan csak felkacagott. Esze ágában sem volt lerángatni magáról Nataliat. Sőt, közelebb húzta magához húgát.

-Nem utállak, sőt! Örülök, hogy felnőttél!

     Fehéroroszország elmosolyodott.