Egyszer minden véget ér

Műfaj: Shounen-ai
Páros: UsUk
Leirás: Zombi apokalipszis tört ki a világon már minden országot megfertőzött, kivéve Amerikát és Angliát, de nekik sincs sok idejük hátra...
Mesélés: E/1, Amerika személyében, jelen idő az

   Befordultunk az egyik utcába. Zsákutca. Nincs kiút. A zombik nem sokára elérnek és akkor végünk. A hajam mocskos és véres, Angliáé szintén. Ruhánk cafatokban lóg le rólunk, puska a kezünkben.
   Egy hete hirtelen zombi apokalipszis tört ki az egész világon, már mindenki zombi lett, csak én és Anglia nem. De nekünk sincs sok hátra. Rég óta keményen küzdünk ellenük, de túl sokan vannak. És egyre többen lesznek.
   Ekkor megakad a szemem egy biciklin. Talán kiugrathatnánk vele... Tudom, jobban jött volna egy autó vagy egy motor, de úgy látszik, nekünk ezzel kell beérnünk. A kukában talált cuccokból gyorsan összerakunk valami ugrató szerűséget, és fölpattanok a bringára, mögém Anglia ül föl. Épp jókor: a zombik már az utca felénél járnak. Gyorsan elkezdek tekerni és felmegyünk az ugratón. Átugorjuk a zombikat és gyorsan elmegyünk innen.
   Már azon gondolkozok, milyen szerencsénk van, de ekkor egy úttorlasszal találjuk szembe magunkat. Pedig idáig milyen jól ment minden... A szerencse most elhagyott minket: nem tudunk megállni, ezért nekimegyünk a torlasznak. A bicikli darabokra hullik. Előttünk torlasz, mögöttünk zombik, sehol egy mellékutca. Ez már a vég.
   Könnyes szemmel nézek Arthurra, szorosan átölelem és megcsókolom.
  - Szeretlek. Nagyon szeretlek! - mondom talán századszor, de nem érdekel.
  - Én is, Amerika. Soha ne felejts el! Talán találkozunk a másvilágon, de kérlek: soha ne felejts el! - suttogja majd megcsókol.
  - Soha nem foglak elfelejteni. - mondom sirva, de ekkor elérnek a zombik és ránk vetik magukat. Iszonyatos fájdalmat érzek, mindenhol vért látok. De egyszer csak minden elmúlik, nem érzékelek semmit sem. Ez már a halál, ez az utolsó gondolatom...

Anglia/ Nagy Britannia

Hivatalos név: The United Kingdom of Great Britian and Northern Ireland
Főváros: London
Hivatalos nyelv: Angol
Születésnap: Ismeretlen
Nemzeti virág: Nárcisz, rózsa

Emberi név: Arthur Kirkland (Artúr király)
Kor: 23

Chibi név: Chibirisu
Nyotalai név: Alice Kirkland

Erős birodalom, aki kalózból igazi úriemberré vált az évek folyamán. Erőszeretettel kakaskodik Franciaországgal, kinek annak idején csicskása volt, de később elfoglalta annak északi felét. Európa huligánja lett, összevissza gyarmatosított. Ám úriemberként cinikus, utál veszíteni és makacs is. Imádja a teáját és a pogácsáit, amiket csak ő képes megenni.

Beautiful World

Alice Kirkland

Ausztria és a dalfesztivál

Írta: R.Karolina
Műfaj: Parody
Főszereplő: Ausztria
Leírás: Közeledik az Euróvíziós Dalfesztivál, és Ausztria mindent meg tesz, hogy véletlenül se ő nyerjen. Mindent.
Megjegyzés: Ez csak az én hülye fantáziám kitalációja, nem azért küldték őt, hogy ne nyerjenek.

     Ausztria aggodalmas képpel bámulta a falat. A kávéja már rég kihűlt, semmi kedve sem volt meginni. Csak az Euróvíziós Dalfesztiválra tudott gondolni.
     Nem nyerhette meg. Egyszerűen nem. Nem tarthatják Bécsben a következő dalversenyt. Nincs elég pénz rá. Nem akarta "anyagi okok" miatt lemondani a rendezést, ha ő nyeri, teljesen égő lenne. Roderich a szemöldökét ráncolva agyalt, hogyan úszhatná meg a nyerést. Eléggé furcsa érzései voltak ezzel kapcsolatban, hisz az ember sosem töri nagyon magát, hogy veszítsen, mindenki a győzelemre hajt.
      Megfordult a fejében, hogy rossz hangú énekest/énekesnőt küld egy béna dallal, hogy biztosra menjen. De minden ország tudja, hogy neki kiváló zenei ízlése van, nem küldene el egy gagyi zenét az Euróvízióra. Vagy ha nem is indul idén... ó, azt soha! Pont ő mondja le a dalversenyt? Mindenki furcsállná.
       Szóval nem küldhet rossz dalt, és muszáj elmennie. Ugyan úgy lenne, mint minden évben. De valahogyan mégis szabotálni kellene a produkciót. Perkáljon azoknak, akik nem rá szavaznak? Inkább megnyeri, minthogy mindenkit megfizessen. Egyre rosszabb gondolatok jutottak eszébe: mi lenne, ha "véletlenül" balesetet szenvedne az énekese? Belegondolni is szörnyű, nemhogy megtenni...
       Hirtelen, mint egy mennyei szikra, eszébe jutott a legjobb terv. Erre miért nem gondolt előbb? Na már mindegy- gondolta, inkább felpattant, és gyorsan magára rángatta elegáns kabátját. A nagy sietés nem gátolta meg őt, hogy csak egy apró pillanatra is, de belepillantson a tükörbe.
        Az utcán hevesen fújt a szél, hideg volt. Az ég elborult, de még nem esett az eső, de az embereknél ott volt azért az esernyő. Ausztriánál nem volt, remélte nem is kell, nem fog kelleni, nem lesz olyan sokáig távol.

***

-Ó, hát te vagy az, Roderich?- köszöntötte Ausztriát nyávogósan, bár hangjából nem lehetett kivenni, hogy férfi vagy nő e.
-Bejöhetek?
-Természetesen!- nagyra nyitotta az ajtót. Ausztria befáradt, helyet foglalt a kanapén az énekessel szemben.
      Conchita- mint mindig- gyönyörűen ki volt sminkelve. Hosszú barna haját aznap kiengedve hordta. Nőiességét magassága és karcsú alakja tükrözte legjobban. Az egyetlen, amibe bele lehetett kötni a szakálla volt.
      Ausztria még kiskorában szárnyai alá vette a kisfiút. Meglátta benne a tehetséget, a zeneszeretetet. Ám ahogy nőtt, egyre furcsábban viselkedett. Majd egyszer nőként tért haza. Még mostanra sem értette meg Ausztria a cselekedetét, de talán már nem is akarta.
-Mi hír hozott, Roderich? Csak nem baj van?- Conchita kezét szája elé kapta, ijedtnek tűnt.
-Tudod... rég találkoztunk. Amióta nővé operáltattad magad nem sokat beszélgettünk.
-Sajnos ez igaz! És csak ezért jöttél?
-Igazából nem. Nyakunkon az Euróvíziós Dalfesztivál, és fogalmam sem volt, kit küldhetnék el, aki tényleg megérdemli, hogy kiutazzon Koppenhágába. Sokat gondolkodtam... és eszembe jutottál te. Érzéked van a zenéhez, tehetséged van!- az osztrák próbálta nagy átéléssel hazudni a transzvesztitának, aki látszólag bevette a hülye dumát- Szóval Conchita! Van kedved elmenni Dániába az Euróvíziós Dalfesztiválra, és elhozni az első helyet?
      Conchita szemei könnyekkel teltek meg:
-Igen, Roderich! Szeretnék elmenni Dániába, és megnyerni a dalversenyt! Annyira örülök, Roderich, hogy engem kértél fel... ó, már megijedtem, hogy haragszol rám valamiért...- patakokban folytak a könnyei- Na gyere ide, ölelj meg.
      Kínosan, de Ausztria átölelte Conchitát. Bevette!- gondolta- El sem hiszem! Nem én nyerem meg majd a dalfesztivált!

***

Gratulálunk, Ausztria!!!

     Roderich nyugodt szívvel, kávéját szorongatva kapcsolta be a televíziót. Sok héten át egy nyomorult dalon dolgozott Conchitával, amit saját bevallása szerint magáról írt, mert sokan nem ismerik el őt nőként. Ausztria erre persze nem tudott mit mondani.

     Ausztria nem nagyon nézte a dalfesztivált, mások dalát is You Tube-on hallgatta meg. Örömmel fogadta, hogy vannak nála is jobb országok, mint Oroszország, Spanyolország, Hollandia, Norvégia és Anglia, de még Svájc se volt olyan rossz, sőt! Biztos volt benne, hogy nem Conchita fog nyerni.

      Bár kissé elbizonytalanodott. Eddig még nem hívta fel őt Conchita. És a döntőt azon az estén rendezték meg.

-...és az idén megrendezett Euróvíziós Dalfesztivál nyertese nem más mint... Ausztriából jött Conchita Wurst a Rise like a Phoenix dalával! Gratulálok!

      Ausztria kezéből kiesett a kis csésze. Nem bírta felfogni... Mégis hogyan? Ki az, aki szavaz erre a szakállas nőre? Rendben, a dal jó lett, de hát mégis... 

       Roderich tudta, hogy jövőre (Németország) gatyája is rá fog menni az Euróvíziós Dalfesztiválra.

Eltűnhet, de nem múlik el

Írta: R.Karolina
Műfaj: Romantikus
Páros: Litbel (Litvánia és Fehéroroszország)
Leírás: Litvánia a Világkonferencián találkozik régi szerelmével, és az érzelmek felerősödnek benne...

     A Világkonferencián, mint mindig Németország tett rendet. Igaz, ordibálva, de rendet tett. Mindenki némán helyet foglalt, nem akarták még jobban kiverni a biztosítékot a katonánál.
     Fehéroroszország Lengyelországgal szemben ült le. A lengyel arcán ravasz mosoly terült el, oldalba bökte a mellette ülő Litvániát, ki félig meddig már aludt.
 -Na melyik kislány ül előttem?- a lengyel hangjában érezni lehetett, hogy jól szórakozik.
-Fehéroroszország!- Litvánia szeme elkerekedett. Rég látta a lányt, legutoljára pontosan Oroszország házában, mikor a Szovjet Unió még élt. Azóta a lány megváltozott- nővé érett. Vonásai megerősödtek, karcsúbb, formásabb lett. Szebb volt, mint valaha.
     Litvánia elpirult. Rengeteg éve volt már, hogy Oroszország húga tetszett neki. De most, mintha felerősödtek a szíve mélyén rejtőző érzelmek, fellángolt. Egy elveszett érzés, egy elveszett csoda, ami hirtelen a felszínre tört. Melegség áradt el Litvánia szívében.
      Lengyelország szórakozottan a litván álla alá nyúlt, és egy elegáns mozdulattal becsukta Litvánia eltátott száját. Hálát adott Istennek, hogy Belarusz bátyját figyeli, és barátja nem égette annyira le magát, bár Magyarország elmosolyodott a litván láttán.
-Olyan gyönyörű lett!- súgta (Lengyelország szerint) magának Litvánia.
-Azt hittem, már túlléptél rajta- a lengyel egyszerűen nem bírta letörölni képéről a vigyort. Szórakoztatta szövetségese szerencsétlenkedése. Tudta jól, hogy nem mondott le a lányról barátja, de már már feledésbe merült ez a szerelem.
-Már rég elfelejtettem őt- fülig vörösödött Litvánia.
-Nem úgy vélem- Lengyelország szájába vett egy ropit, és játékosan elmajszolta. Megkínálta barátját a nasival, de ő csak Fehéroroszországot bámulta- Csak nehogy kifolyjon a nyálad, Szőke Herceg!- mormogta alig hallhatóan.
-Lengyelország!- üvöltötte Németország a terem túlsó végéből- Muszáj neked minden gyűlésen enned?! Nem bírod ki enélkül ezt a 45 percet?! Azonnal tedd el!
     Lengyelország szemét forgatva eltolta magától a zacskót. Miért kell a németek mindig belekötnie?
     A lengyel nem vette észre, hogy mindenki hozzá fordult, ám Litvánia igen. Égővörös fejjel bökdöste barátját, ki duzzogva hátradőlt a székben. Ő figyel! Idenéz, te jóságos ég! Engem észrevett vajon? Biztosan, jó barátok voltunk még akkoriban... Litvánia fejében csak Belarusz járt. Mi van, ha ő rámosolyodik a lányra, de ő nem viszonozza? Nagyon gáz lenne, főleg, hogy Oroszország húga soha nem mosolyog.
     Végül abbahagyta Lengyelország piszkálását, előrefordult. Pillantása azonnal Fehéroroszországra siklott, ki olyan fejet vágott, mintha soha nem látta volna még a litvánt. De igazából csak nem tudta elhinni, hogy ő az...
     Litvánia egy zavart mosoly társaságában felemelte kezét köszönésképpen. A lány nem titkolta elcsodálkozását, elkerekedett szemmel intett neki.
     A litván elfordult, próbált Amerikára figyelni (ki nagyon beleélte magát a globális felmelegedésbe), ám a gondolatai nem hagyták őt nyugodni. Ráadásul Fehéroroszország pillantását érezte magán. Próbált nem foglalkozni vele, de basszus... ez van, ha szerelmes vagy!
     Litvánia ki akarta zárni a külvilágot, hogy nyugodtan átgondolja ezt az egészet. Mikor már azt hitte, hogy sikerült, hirtelen Lengyelország meghúzta a fülét, kizökkentve a világából a litvánt. Litvánia szerencsére csak felszisszent, nem üvöltött fel.
-Na, Hős szerelemes, most mitévő leszel?- Lengyelországot kimondottan szórakozottan könyökölt az asztalra. Litvánia a lengyel fordult, de szeme sarkából a lányt figyelte.
-Miért kérded, mit kéne tennem?
-Hohó! Ez már két kérdés egyszerre!- ravasz vigyor újra megjelent Lengyelországon- Elsőre a válaszom: Mert kíváncsi vagyok. Ennyi. Másodikra... hm... hát...- keze ösztönösen a ropi felé nyúlt, ám Litvánia elkapta a zacskót, s maga elé tartotta. Lengyelország megint morogva hátradőlt- Talán be kellene vallanod neki az érzéseidet.
     Litvánia szeme elkerekedett:
-HÜLYE VAGY?!
     A teremben lévő országok mind egyesével fordultak a litvánhoz, ki rájött, kicsit túl hangosan mondta ki az előbbit.
     Lengyelország volt az egyetlen, ki röhögve dőlt az asztalra. A Konferencia teremben visszhangzott nevetése. Mindenki más némán figyelt.
     Litvánia összeszorította fogait, becsukta szemét, s reménykedett, hogy ez csak egy rémálom, mindjárt felébred. Ám sajnos nem így volt. A Világkonferencián megalázta magát az összes ország előtt.
     A pattanásig feszült pillanatot Németország törte meg:
-Hogy mondtad, Litvánia?
-Se-semmi! Meg se mukkantam! Én csak...
-Te csak?
-Csak... izé... hát Lengyelország ropit akart enni... Igen! Ez volt! De most már visszaadom neki...- nyújtotta át barátjának a nasit, ki úgy kikapta kezéből a zacskót, mintha Litvánia valami szörnyűséget akart volna vele tenni.
     Az országok még kis ideig furcsállva vizsgálták a kínosan vigyorgó litvánt, de végül mindenki visszatért az eredeti témához. Litvánia oldalba bökte a zabáló Lengyelországot, és most már suttogva közölte vele, hogy igaza van- bevallja érzéseit a lánynak.

* * *

-Hölgyem, látogatója van!

-Mindjárt megyek, a nappaliban várjon rám- mondta hűvös hangon a lány. Az inas csak bólintott, és kiment a lány hálószobájából. 

     Fehéroroszország még elolvasott még egy oldalt könyvében, majd becsukta, s fésülködő asztalára helyezte. Még egy kis ideig bámulta a regényt, de végül elhagyta szobáját.

     A néma folyosón festmények ezrei bámulták Belaruszt, de ezzel ő mit sem törődött, gondolataiba merült. Vajon ki látogatta meg? Ki akarja látni őt? 

     Fehéroroszország megtorpant. Oldalra fordította fejét, belenézett a tükörbe. Haja kócos volt, arca kissé meggyötört. Egy nőnek mindig elegánsnak és szépnek kell lennie. Nővére mondogatta még ezt neki. Azóta minden megváltozott. Minden.

     A lány közelebb ment a tükörhöz. Megigazgatta fakó szőke haját és ruháját. Kihúzta magát, felemelt fejét. Úgy nézett ki, mint egy igazi úrnő: magabiztos és gyönyörű. Ám hideg tekintete rémisztővé tette. Mélyen belenézett a kegyetlenül fagyos szempárba. Nem bírta levenni róla szemét.

-Nagyon szép vagy...- Fehéroroszország megpördült tengelye körül. Nem hitt a szemének.

     De a fiú mégis ott állt. Gesztenyebarna haja már majdnem vállát súrolta, zöld szemében elszántság csillogott. Szeretnivaló mosolyát villantotta a lányra, amit oly' rég látott Belarusz. 

-Litvánia...- a lánynak elakadt a lélegzete- Megijesztettél!- nézett a fiúra szúsós szemmel. A litván nem is kicsit lepődött meg. 

-Sajnálom, nem akartam rád ijeszteni... de nézd, hoztam neked virágot- nyújtotta át a csokrot, amit háta mögé rejtett. A csokor illatozó, gyönyörű virágai rabul ejtették, elvarázsolták Fehéroroszországot. Sose látott még szebb csokrot...

-Ööö... Tényleg nekem hoztad?- próbálta elrejteni a meglepődését, de nem sikerült neki nagyon. Litvánia csak rámosolygott.

-Igen. Egészen biztos, hogy neked hoztam. Más lány meg sem érdemelné.

     Fehéroroszország elpirult. Lehajtotta fejét, próbálta összeszedni magát. De tényleg udvarolnak neki?

     Rápillantott a csokorra, amit neki nyújtott Litvánia. Egy kis habozás után átvette a virágot.
-Köszönöm- motyogta orra alatt. Megszagolta a csokrot, tetszett neki a virág illata- Nem hinném, hogy csak azért jöttél, hogy átadj egy csokor virágot...

-Tudod... kezdett bele mondandójába a litván. Behunyta szemét, nem tudta, hogyan fejezze ki magát. Fehéroroszország érdeklődve nézett rá- Annyiszor lefojtattam már ezt a beszélgetést képzeletben- nevetett fel kissé kínosan. 

-Mitől félsz?- kérdezte Belarusz hűvös hangon. Ám Litvánia arcán fájdalmas mosoly jelent meg. Felsóhajtott.

-A visszautasítástól. 

     Némán álltak kínosan a folyosón, egymást próbálták megfejteni. Majd a fiú felsóhajtott.

-Minden a Szovjet Uniónál kezdődött...

-Az nagyon régen volt- vágott bele a lány Litvánia szavába.

-Tudom. Olyan fiatalok voltunk... Emlékszem, még mikor Oroszország bemutatott minket egymásnak. Milyen kicsi voltál, és akkor is már gyönyörű!- a lány fülig vörösödött. Voltak nála szebb lányok is- Szóval... a Szovjet Unió megváltoztatott minket, hát még mikor elváltunk! De az én szememben te mindig is az a szépséges lány maradtál.

      Litvánia szünetet tartott.

-Az idő telt, a Szovjet Unió felbomlott. Mindenki megtalálta a megfelelő útját. Csak az az egy baj volt, hogy így elváltunk. Minden este, mikor magányos voltam, a te arcodat idéztem fel. De lassan, az évek múlásával kezdett a kép elhomályosulni. És ez nagyon fájdalmas volt. Ám én hiszem, hogy az igazi szeretet, az igazi szerelem csak eltűnhet, de nem múlik el. Ez amolyan "örökké" dolog.. Szóval... Legyen bármennyi idő, ami elmúlhat, bármennyi rosszakaró, ki ellenünk van, bármennyi fal, ami közénk állhat, , nem akadályozhatja meg a szerelmet, amit irántad érzek.

     Fehéroroszországnak elakadt a lélegzete. Mélyen bele akart nézni Litvánia szemébe, ám az kerülte pillantását, cipője orrát leste.

-Litvánia... ennél gyönyörűbbet még soha senki sem mondott nekem.

     Belarusz mellkasában, mintha beleszúrtak volna egy tört, az érzés úgy hasított belé. Ez új volt számára, ilyet még sosem tapasztalt, sosem érzett.

     A fájdalom.

-Senki sem közeledett soha felém, talán mert mindenkit elijesztettem. Nem vagyok kicsit sem karizmatikus személyiség, nem értek az emberekhez. De egy valamit meg tudok állapítani: ha valaki közel akar hozzám kerülni. Már évekkel ezelőtt rájöttem, hogy te más vagy. Sosem kerültél, mint a többi balti. Te különös voltál. Én meg kíváncsi. Érdeklődtem, hogy miért akarsz a közeledben tartani. Ez azzal járt, hogy megkedveltelek, de sosem tudtam kimutatni ezt. Hát nem béna? Érzelmileg néma vagyok! Annyira rossz...

     Fehéroroszország szemét csípték a... könnyek. 

-Sosem értettem, hogy van ez. Országok vagyunk, örökké élünk, de nem választhatunk társat? Rajtunk hatalmas felelősség van. Teher. Ha meghalunk, a nép, a kultúra, a történelem is meghal. Ha megingunk, kihat az emberekre. Ez még csak a megingás. És ott van a legnagyobb, a legszebb érzés: a szerelem. Az embert megváltoztathatja. És egy nemzetet? Egy országgal mit tud tenni?

     Litvánia döbbenten figyelte a lányt, ki hideg, rezzenéstelen hangon beszélt.

-És ha sikerül is ez a szerelem, mi lesz utána? Megtanultam: nincsen Happy End. Mindig történik valami rossz. A fájdalom sosem múlik. Ha összetörsz egy vázát, összeragaszthatod, de sosem lesz olyan, mint volt. Mellettem már sok civil elhalálozott, de én végtelen életet élek. Nem vagyok annyira erős, hogy kibírjam ezt a szörnyű érzést... örökké. Senkinek sincs annyi ereje. 

     A lány megfordult. Már rohant volna el, föl a szobájába, párnájába sírni, ám Litvánia elkapta karját. Belarusz a fiú felé fordult. Zokogott.

-Miért okozol magadnak ekkora fájdalmat?

     A litván nem válaszolt, csak megcsókolta Fehéroroszországot. Belarusz, behunyta szemét. 

     Sosem csókolta meg őt senki. Ez volt az első. És nem csalódott. Szebb volt minden, mint a történetekben, amiket olvasott. Litvánia átkarolta derekát, magához húzta a lányt, aki kiejtette kezéből a csokrot, s beletúrt a litván hajába. Az egész olyan volt, mint egy álom. Szenvedélyes volt, de mégis kegyetlen. Mintha minden megszűnt volna körülöttük: más országok, válság és egyéb pénzügyi dolgok. Csak az ajkaik tüzének melegét érezte. Nem vágyott másra, csak hogy ez a pillanat örök legyen.

     Levegő után kapkodva támasztották egymásnak homlokukat. Litvánia szeme ragyogott a csillapíthatatlan vágytól. Arcáról szenvedés volt leolvasható, de mégis szája mosolyra húzódott.
-Jobban fájt volna, minthogy soha nem teszem meg ezt.

Fájdalom és csalódás

Műfaj: Dráma
Páros: PruHun, AusHun
Leírás: Ausztria meglátja Magyarországot Poroszországgal csókolózni, és fáj neki, hogy kedvese megcsalta őt...
Mesélés: E/3, jelen idő

   Ausztria egy erdőben sétál és azon gondolkodik, hogy milyen hangok legyenek a következő kottájában. Egy szép lugasba ér, ekkor hangokat hall elölről, ezért elbújik egy fa mögé. Óvatosan kinéz mögüle és ekkor meglátja a szép Magyarországot Poroszországgal... csókolózni. Ausztria megtántorodik és elindul gyorsan visszafele, mielőtt meglátják őt.
   Nagyon fáj a szíve: nem gondolta volna, hogy kedvese, Magyarország megcsalja egyszer őt. Könnycseppek gyűlnek a szemébe a szomorúságtól és a fájdalomtól. Már nem érdekli semmi a világon: sem az étel, ital, az se érdekelné ha hónapokig nem lenne élelem, sem a háború, nem érdekelné ha vesztene, sem az élet. Már nincs kiért élni.
   Visszaemlékezik Erzsébet szép arcára és mosolyára, elbűvölő szemére, melyben sokszor vidám fény csillan, finom illatára, gyönyörű hajára és édes csókjára. Nagyon szereti őt és soha mást nem fog úgy szeretni, mint őt. Az se biztos, hogy egyáltalán fog-e szeretni valakit.
   A házába érve egyből megy a hálószobájába, vacsorázni se vacsorázik, és az ágyára dőlve elkezd sírni. Ezekbe a könnyekben minden benne van: bánat és gyűlölet. Bánat Erzsébet miatt és gyűlölet Poroszország iránt. Ezek a könnyek szívszakasztóak: egy igazi szerető könnyei, akit megcsaltak.
   Joggal lehetne dühös Magyarországra. De nem tud dühös lenni rá: ezek után is szereti. Szereti és szeretni fogja. Soha sem felejti el. És ezért fog örökké szomorú lenni. A szerelem ilyen: az egyik pillanatban még szeretik egymást és boldogok, a másik pillanatban elmúlik a szerelem az egy fél szívéből a másik iránt és mást szeret, a másiknak végtelen szomorúságot okozva.
   A szerelem áldás és átok is. Ezt Roderich is megtapasztalja. Napokig sír és nem mozdul ki a szobájából és csak egyvalaki jár az eszében: Magyarország.

Láthatatlanság

Műfaj: Shounen-ai
Páros: Franada
Leírás: Kanadának elege van abból, hogy senki nem látja, vagy ha igen, akkor összetévesztik a testvérével, Amerikával, ezért tanácsokat kér kedvesétől, Franciaországtól...
Mesélés: E/3, múlt idő

  - Miért nem vesznek észre az országok? - kérdezte szomorúan Kanada. - Vagy ha észrevesznek, miért tévesztenek össze Amerikával? Ennyire hasonlítanánk? De miért gonosz velem Amerika? Még Anglia sem ismer fel, pedig vele találkoztam gyerekkoromban is és a gyarmata is voltam egy ideig! Mindenki átnéz rajtam!

  - Ne szomorkodj, Kedves! - mondta Franciaország. - Tudod jól, hogy Anglia csak az unikornisait látja tisztán. Mindenkivel goromba. És még főzni sem tud. Ne törődj vele! Ő már csak ilyen! Sajnos nem lehet rajta változtatni. Imád belekötni az emberekbe. Amerika meg szerintem nem normális. Csak egy nagyszájú idióta. Vele sem kell törődni. De tényleg hasonlítotok.

  - Téged mindenki lát. Mit javasolsz mit tegyek?

  - Olyan ruhákat vegyél fel, amiket Amerika nem venne fel, ne olyan ronda egyenruhákat, mondjuk élénk, színes, szép fölsőt és alsót! Ne hordj szemüveget, mert az olyan béna, ha nagyon nem látsz nélküle, akkor kontaklencsét hordj! A hajaddal is kellene kezdeni valamit... - és tovább folytatta a divatszakértő, közben vizsgálgatta szegény Kanadát, azt nézve, hogy min kellene változtatni rajta. - És bulizz sokat! Menj éjszakai bulikra! És sokat legyél velem! Akkor téged is észrevesznek. - mosolygott Francis és szemében perverz fény csillant.

  - De Francis én szeretem a ruhámat és a hajamat, szemüveg nélkül nem látnék, és szerintem nem állna jól a kontaklencse, és nem szeretnék bulikra menni, főleg nem nagyon későn...

  - Ne butáskodj Matthew, jól fogsz kinézni és észre fognak venni. - mondta Francis, bement az egyik szobába és ruhákat kezdett keresgélni.

   Egy óra múlva ott állt Matthew feltűrt ujjú, fölül kigombolt, fehér ingben, zöld csőgatyában, sállal a nyaka körül, szemüveg nélkül, kontaklencsében, svájci sapkával a fején a tükör előtt. Egy ideig még nézegette magát, majd megszólalt:

  - Köszönöm Franciaország, de ez nem az én stílusom. Meg voltam elégedve magammal ezelőtt. - mondta Kanada, majd egy óra múlva úgy állt ott, mint régen, majd beleült Franciaország ölébe és a vállára hajtotta a fejét. Franciaország megcsókolta Kanadát, majd átölelte őt.

  - Kanada, én mindig itt leszek neked. Ezt soha ne feledd el! - mondta Francis, és elkezdte simogatni az álomba merülő Matthewt. Matthewnak ez volt az utolsó gondolata: Legalább Francis lát engem és velem van. Mindig szeretni fogom őt.

Menjünk!

Műfaj: Hurt/comfort

Páros: Swissliech

Leírás: Svájc és Liechtenstein egy előadásra készülődnek. 

Az én oldalamon.

   Vash nyugtalanul túrt bele a hajába.

- Nem értem miért kell ezt nekem felvennem - sóhajtott fáradtan.

- Mert ez egy komolyzenei előadás lesz, így illik felöltözni - mosolyodott el kedvesen Lily. - Én azt nem értem miért hisztizel, nagyon jól áll.

   Svájc fintorogva fordult újra a tükör felé. Egy szürkéskék öltöny volt rajta, alatta egy fehér inggel. A nadrágja a földet súrolta - eddig nem törődött vele, de most morogva lehajolt és felhajtotta, így egy kissé lazább külsőt kölcsönözve magának. Összefonta a karjait és Lily felé fordult.

- Csak hogy tisztázzuk: csakis azért vagyok hajlandó elmenni, mert te megkértél rá.

- Tudom és hálás is vagyok érte - hajtotta le Lily a fejét szégyenlősen, majd egy apró puszit nyomott a bátyja arcára és kiment. Vash elvörösödve bámult a fehér ajtófélfára és óvatosan megérintette azt a helyet ahol a lány ajkai hozzáértek, a szíve hevesebben vert, érezte, ahogy az egész testét forróság árasztja el. Egy pár pillanatig kiélvezte ezt az érzést, majd idegesen megrázta a fejét.
- Nem-nem, Vash drága. Szedd össze magad - sziszegte halkan magának címezve. Inkább újra a tükörre tekintett, de már csak egy összetört fiú nézett vissza rá, aki nem meri bevallani az érzéseit még önmagának sem. Dühösen becsapta szekrényajtót, amin a tükör függött; hallotta, ahogy az vészesen megreccsen, de nem törődött vele, kiviharzott a szobából, egyenesen a konyhába. Krémszínű falak bámultak rá, a padlót virágos kis csempék fedték; a konyhapult világos barna volt, fából készült, az erezetek sötéten kirajzolódtak belőle. A székek és az ebédlő asztal vörösesbarnásak voltak, az asztalt két fehér váza díszítette, bennük piros gerberák illatoztak. Lily ott ült az asztalnál és gyönyörűbb volt, mint valaha; Vash elakadó lélegzettel figyelte, ahogy egy gerberát forgatott a kezei közt. A lányon fehér kis ruha volt, ami a combja közepéig ért. A melle vonalától a könyökéig csipke állt a fehér anyag helyén. Fekete harisnya fedte a lábait és ezüstös topánkája volt, ami tökéletesen passzolt a ruha derekánál lévő övhez.
- Na, milyen vagyok? - pattant fel a lány. Megpördült, így nem vehette észre, hogy Vash próbálkozik összeszedni minden lélekjelenlétét és újra levegőhöz jutni.
- Nagyon gyönyörű - vágta rá a fiú nagy hévvel. Még ő maga is meglepődött, hogy nem remegett a hangja, és ezért egy piros pontot ítélt magának.
- És akkor mehetünk? - A lány olyan édesen, ártatlanul mosolygott rá, hogy úgy érezte mindjárt bevall mindent, odamegy és megcsókolja Lilyt. Ehelyett fájdalmasan sóhajtott és egy hamis mosoly keretében bólintott. A lány odarohant hozzá, belékarolt és kiráncigálta az ajtón. A fiú hálát adott az égnek, hogy a nap olyan hevesen sütött, így volt mire fognia a vörös arcát, és még azért utolsónak ellenőrizte, hogy ott van-e a kis MP3 lejátszója a zsebében.

Amerika

Hivatalos név: United States of America
Főváros: Washington
Hivatalos nyelv: Angol
Születésnap: Július 4 (Függetlenségi háború)

Nemzeti virág: Harangláb

Emberi név: Alfred F. Jones

Kor: 19

Chibi név: Chibimerika
Nyotalia név: Emily Jones

Egy folyton pörgő, energikus, fiatal srác. Gyakran cselekszik meggondolatlanul. Nagyon pozitív, mindent azonnal megvalósít. Olyan ország, aki szereti a hősöket, az igazságot, a szabadságot és a hamburgert. Az ízlését Angliától örökölte, ki annak idején felnevelte őt. Ő egy különös állam, aki hazájában lezuhanó földönkívüliekkel barátkozik.

Beautiful World

Emily Jones

Happy Easter!

Műfaj: Yaoi

Páros: UsUk

Leírás: Anglia felkészült rá, hogy megint egyedül tölti a húsvétot, de a szobájába érve meglepődve veszi észre, hogy kedvese, Amerika ott van, és egy csomó meglepetést tartogat a számára...

Mesélés: E/3, múlt idő

   Anglia belépett a szobájába és ledőlt az ágyára. Felhúzta magára a takarót, és behunyta a szemét, de ekkor nyomást érzett a hasán, és amikor kinyitotta a szemét, azt látta, hogy két éhes ajak kap az övéi után és megcsókolja. Utána az illető lekászálódott a hasáról és akkor felismerte Anglia: Amerika volt az.

   De nem a szokásos egyenruhájában, hanem hosszú ujjú, fehér pólóban, fehér gatyában, nyuszifüllel a fején, nyuszi bajusszal, kis, gömbölyű farkincával és kék csokornyakkendővel nézett vigyorogva rá. Mulatságosan festett, Anglia el is vigyorodott

  - Boldog húsvétot! - szólt vidáman Amerika. - Én vagyok a te húsvéti nyuszid!

   Egy kosarat nyújtott át Arthurnak, aki levette a kis kendőt és csokitojásokat pillantott meg.

  - Köszi. - mondta mosolyogva Arthur. - Ez a tiéd.

   Egy huszonöt centis csokitojást nyomott Alfred kezébe. Alfred megpuszilta Arthurt, majd kibontotta a csokit, pár perc alatt befalta. Arthur szépen kicsomagolta az első tojást, letört egy darabot és elkezdte enni. (Ebből is látszik az amerikai és az angol között a különbség.)

   Egy ideig ettek, majd Alfred megunta (és ezért nem fog ez a novella soha sem megtörténni, mivel mindenki tudja, hogy ez lehetetlen) és újból megcsókolta Angliát, kezei elkezdtek lejjebb vándorolni. Amikor ahhoz a ponthoz ért, Anglia elpirult és felnyögött. Egy ideig eljátszadoztak ott az amerikai ujjai, majd lehúzta az angol nadrágját. Anglia tudta, hogy mit akar csinálni Amerika, de nem ellenkezett, csak még jobban elpirult. Amerika rátette a nyuszifülét Arthur fejére, a nyusziorrát és bajszát Arthur orrára.

  - Így még cukibb vagy. - kuncogta Alfred.

   Ezután ő is levette a nadrágját és lefektette Arthurt az ágyba. Anglia a párnát bámulta, de ekkor fájdalom hasított belé és felnyögött: Amerika belé ment. Egyre mélyebbre hatolt és elkezdett mozogni, közben az angol nagyokat nyögött. És ekkor az amerikai teljesen belé hatolt. Anglia szemébe könnyek szöktek a fájdalomtól. Közben a nyuszifül ott himbálózott Anglia fején és rezgett a bajusz. Amerika kijjebb húzta, majd újra teljesen belé ment. Nagy nyögéssel válaszolt Arthur. Pár percig elvoltak így, utána Alfred nem bírta tovább, beleélvezett az angolba, majd kijött belőle.

   Lihegve terültek végig az ágyon, Alfred odakúszott Arthurhoz, megpöckölte a nyusziorrát és ajkait Arthur ajkaihoz tapasztotta. Utána mellébújt és magukra húzta a takarót.

  - Boldog húsvétot, nyuszim! - suttogta el még egyszer Amerika, majd behunyta a szemét és Angliával együtt mély álomba merült.

Egoista

Műfaj: Parody
Páros: Poroszország x ... (majd a végén kiderül ;) )
Leírás: Poroszország bókol annak a titokzatos valakinek...
Mesélés: E/3, jelen idő

  - Nagyon jól nézel ki! - mondja Poroszország neki. - A gyönyörű szemeid... elvarázsolnak. A hajad... csodálatos! És a tudásod... elképesztő. Nagyon nagy erőd van! Te vagy a legjobb ország a világon! És jó fej is vagy. Te magad vagy a tökéletesség! Az isten! A világ legszebb és legokosabb ura! Nálad szebb és jobb nincs a földön! Neked kellene irányítanod mindenkit! Te vagy a legerősebb! Akarlak - ezt már csak suttogta Poroszország, közelebb hajolt és megcsókolta őt... a tükörképét.

Merry Christmas!

Műfaj: Shounen-ai

Páros: UsUk

Leírás: Amerika hajóval elindul Angliába, hogy együtt töltsék a karácsonyt...

Mesélés: E/1, múlt idő, Amerika személyében

   A különhajómon ülve a hamburgeremet ettem. A hajó fedélzetén, a medence mellett egy nyugágyon napoztam, a mellettem lévő asztalon minden fontos cuccom ott volt: hamburger, kóla, napszemcsi (tartalék, mivel már az egyik a szememen volt), hamburger, IPhone, kóla, pénz, és még több hamburger és még több kóla, meg persze naptej, amivel pár órával ezelőtt kentem be magam, mert iszonyúan nagy a hőség. Kanada mosolyogva állt mellettem, várva az utasításaimat.

   Ekkor fölriadtam gyönyörű álmomból. Álmosan pislogva néztem ki az ablakon: még mindig esett. Nem kellett volna csodálkoznom, hogy Anglia partjai közelében esett, de ez már eléggé nyomasztó volt. Nem tudom, hogy tud így élni Anglia. Hirtelen abba maradt az eső. De örömöm nem tartott sokáig, mivel elkezdett esni a hó.

   De jó! Most meg megfogok fagyni!

   Vacogva magamra húztam a takarót és az út hátralevő részében így is maradtam. Miután megérkeztünk (igen, mi, mivel Kanada is velem volt, ő vitte a csomagjaimat) és leszálltunk a fedélzetről, elindultunk a puha, fehér hóval borított utcákon. A boltokat nézegettem, és közben azon gondolkodtam, hogy mit vegyek Angliának karácsonyra. Jó régen lépkedtem utoljára ezeken az utcákon, azóta sok minden megváltozott.

    Az utcákon bolyongva hirtelen megláttam egy teáskészletet zsebkendővel. Arthur úgyis sokat szokott teázni, miért ne vehetnék neki egy jobb minőségű készletet? Ráadásul volt hozzá egy zsebkendő. Közelebb léptem, hogy jobban megnézzem, és ekkor sokkot kaptam. Iszonyat drága volt!

   Rámegy az összes pénzem! Pedig nagyon sokat hoztam magammal! Most hogy veszek majd magamnak még több hamburgert?! Most komolyan megbolondultak az angolok?! Ennyit egy béna teáskészletért?! Nem értem, hogy engedheti meg ezt Arthur! Bár nagyon szép, és biztos boldog lenne, de...

   Öt perc múlva egy brit mintás teáskészlettel gazdagodva (ami egy brit mintás dobozban volt -.-) és üres pénztárcával léptem ki a bolt ajtaján. Kanada kint várt engem a bőröndjeim alatt nyöszörögve. Megjegyzem, csak azért jöhetett el az útra, mert kellett egy segéd, aki cipeli a cuccaimat. De elég szerencsétlenül csinálta, mert egy csomószor miatta kellett megállnom, mert elejtette a bőröndöket. Késésben voltunk, mert 8:00-ra beszéltük meg a találkozót London közepén lévő térre.

    8:15-re csúsztam be,ezen el is csodálkoztam, mert azt hittem, hogy többet késünk. A térre érve leesett az állam: a tér közepén egy hatalmas karácsonyfa állt feldíszítve, körülötte pavilonok alkotnak utcákat, ahol gyerekek és felnőttek, fiúk (férfiak) és lányok (nők), családok és párok jártak-keltek. Már rég besötétedett, lámpák és világító, villogó, gyönyörű díszek voltak mindenhol.

   Na ezzel Arthur tényleg meglepett, nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörűségre is képes. Ez az egész nyomába ért az amerikai karácsonynak, de az még mindig szebb és jobb (természetesen). De a hangulat is jó volt. Ezért Anglia megérdemelt egy tapsot. De én még mindig jobban csináltam volna. A tömegben elkezdtem keresgélni Angliát. Az óriás karácsonyfa előtt találtam rá, két pohár forró csokiban a kezében.

  - Késtél - szólt szemrehányóan.

  - Bocs, Kanada sokszor elejtette a csomagjaimat. - vontam vállat.

  Nekem nyújtotta az egyik pohár forró csokit, elvettem és hálásan pillantottam rá. Ott álldogálni a karácsonyfa előtt, forró csokival a kezedben, körülötted boltok és sétáló emberek, világító díszekkel díszítve a tér, halk, lágy zenét hallgatva (akkor vettem észre, hogy zenét is játszanak) egyszerűen csodálatos dolog.

   Angliára pillantottam és láttam, hogy ő is meg volt hatódva. Ahogy a szőke haját megvilágította a fény, csillogó, zöld szeme, a boldogságtól kipirult arca olyan... gyönyörű volt. Észrevette, hogy nézem, ezért elkaptam a tekintetemet és a fát kezdtem el bámulni. Ekkor egy olyan számot kezdtek el játszani, amit kisgyerekként sokat énekeltem a nevelőmmel, Arthurral karácsony estéjén. Melegebb lett a kezem és lepillantva azt láttam, hogy Arthur fogja a kezemet. Ránéztem és tudtam mit kell tennem: elkezdtem énekelni a dalt, Arthur is énekelt velem.

   Miután vége lett a számnak, járkáltunk még egy kicsit a boltok között. Végül elindultunk Anglia házába ketten (Kanadát előre küldtem letenni a csomagokat). Az angol még mindig fogta a kezemet. Az érintése melegséggel és boldogsággal árasztott el. Amikor egy szűk utcába értünk, ahol nem volt senki, és már a tértől is elég messze voltunk, hirtelen Anglia felé fordultam.

  - Boldog karácsonyt! - mondtam mosolyogva és átadtam az ajándékomat. Meghatódva vette el a csomagot és süllyesztette el a zsebébe.

  - Boldog karácsonyt, Amerika! - nyújtotta át az ajándékát. Boldogan vettem el a dobozt.

  - El kell valamit mondanom Amerika. - mondta Arthur és látszott rajta, hogy zavarban van. - Én... ööö... - nem tudta vagy nem merte elmondani amit akart. - Tudod... én... ööö... izé... szeretlek! - mondta ki zavartan Arthur és megcsókolt. A csókja forró volt és felmelegített. Az ajkai puhák voltak. Jól esett. A kezeimmel átkaroltam a nyakát és visszacsókoltam. Először meglepődött, de látszott rajta, hogy jól esik neki. Végül megszakított a csókot.

  - Még egyszer: boldog karácsonyt, Alfred!  - mondta újra, majd kézen fogva elindultunk az utcán. Ez volt életem legboldogabb karácsony estéje!

Japán

Hivatalos név: 日本国 (Nihonkoku)
Főváros: Tokió
Hivatalos nyelv: Japán
Születésnap: Február 11.
Nemzeti virág: Cseresznyevirág, krizantém

Emberi név: Honda Kiku
Kor: Titok

Chibi név: Chibihon
Nyotalia név: Honda Sakura

Japán egy csöndes, megbízható srác, bár senki sem tudja megfejteni gondolatait és egyáltalán őt. Imádja az évszakok változását, a Holdat és egyéb ilyen dolgokat szemlélni. Kifinomult, sajátos kultúrával rendelkezik, amiért sokan "misztikus" országnak tartják, de ő átlagosnak vallja magát. Rengeteg ideig bezárkózott, de végül elkezdte őt érdekelni Európa és a világ többi része.

Beautiful World

Honda Sakura

Németország

Hivatalos név: Bundesrepublik Deutschland
Főváros: Berlin
Hivatalos nyelv: Német
Születésnap: Ismeretlen
Nemzeti virág: Búzavirág

Emberi név: Ludwig (Ludwig van Beethoven)
Kor: 20

Nyotalia név: Monica

Harcedzett lovagok hazája, amely a pompás európai kultúra árnyékában túlélt ínséget, nagy háborúkat és megannyi viszontagságot. Egyenes jellem, mindig betartja a szabályokat. Mindent halálosan komolyan vesz, legyen az játék vagy takarítás, ám ha lecsúszik egy kis sör, az sosem nagy baj. Nagyon szigorú, de mindig megbocsájt Olaszországnak, bármilyen hülyeséget is cselekszik.

Beautiful World

Észak-Olaszország/ Veneziano

Hivatalos név: Repubblica Italiana
Főváros: Róma
Hivatalos nyelv: Olasz
Születésnap: 1861. március 17. (Olaszország egyesítése)
Nemzeti virág: Százszorszép

Emberi név: Feliciano Vargas (Alberto Vargas-ról kapta nevét)
Kor: 20

Chibi név: Chibitalia
Nyotalia név: Daisy Vargas

Egy bolond, kissé lányos tésztabolond. Egy igazi művész lélek, imád festegetni és énekelgetni. Nagyapja a hatalmas Római Birodalom, bár harci kedve egyáltalán nem olyan, mint Rómáé, sőt! Gyakran őrületbe kergeti szövetségesét, Németországot, de ő is jól tudja, nem tudna mit kezdeni a német nélkül. Mikor kicsi volt, Szent Római Birodalom házában lakott Magyarországgal, kivel még most is remek kapcsolatot ápol.

Beautiful World

Daisy Vargas