Műfaj: Shounen-ai
Páros: UsUk
Leírás: Amerika hajóval elindul Angliába, hogy együtt töltsék a karácsonyt...
Mesélés: E/1, múlt idő, Amerika személyében
A különhajómon ülve a hamburgeremet ettem. A hajó fedélzetén, a medence mellett egy nyugágyon napoztam, a mellettem lévő asztalon minden fontos cuccom ott volt: hamburger, kóla, napszemcsi (tartalék, mivel már az egyik a szememen volt), hamburger, IPhone, kóla, pénz, és még több hamburger és még több kóla, meg persze naptej, amivel pár órával ezelőtt kentem be magam, mert iszonyúan nagy a hőség. Kanada mosolyogva állt mellettem, várva az utasításaimat.
Ekkor fölriadtam gyönyörű álmomból. Álmosan pislogva néztem ki az ablakon: még mindig esett. Nem kellett volna csodálkoznom, hogy Anglia partjai közelében esett, de ez már eléggé nyomasztó volt. Nem tudom, hogy tud így élni Anglia. Hirtelen abba maradt az eső. De örömöm nem tartott sokáig, mivel elkezdett esni a hó.
De jó! Most meg megfogok fagyni!
Vacogva magamra húztam a takarót és az út hátralevő részében így is maradtam. Miután megérkeztünk (igen, mi, mivel Kanada is velem volt, ő vitte a csomagjaimat) és leszálltunk a fedélzetről, elindultunk a puha, fehér hóval borított utcákon. A boltokat nézegettem, és közben azon gondolkodtam, hogy mit vegyek Angliának karácsonyra. Jó régen lépkedtem utoljára ezeken az utcákon, azóta sok minden megváltozott.
Az utcákon bolyongva hirtelen megláttam egy teáskészletet zsebkendővel. Arthur úgyis sokat szokott teázni, miért ne vehetnék neki egy jobb minőségű készletet? Ráadásul volt hozzá egy zsebkendő. Közelebb léptem, hogy jobban megnézzem, és ekkor sokkot kaptam. Iszonyat drága volt!
Rámegy az összes pénzem! Pedig nagyon sokat hoztam magammal! Most hogy veszek majd magamnak még több hamburgert?! Most komolyan megbolondultak az angolok?! Ennyit egy béna teáskészletért?! Nem értem, hogy engedheti meg ezt Arthur! Bár nagyon szép, és biztos boldog lenne, de...
Öt perc múlva egy brit mintás teáskészlettel gazdagodva (ami egy brit mintás dobozban volt -.-) és üres pénztárcával léptem ki a bolt ajtaján. Kanada kint várt engem a bőröndjeim alatt nyöszörögve. Megjegyzem, csak azért jöhetett el az útra, mert kellett egy segéd, aki cipeli a cuccaimat. De elég szerencsétlenül csinálta, mert egy csomószor miatta kellett megállnom, mert elejtette a bőröndöket. Késésben voltunk, mert 8:00-ra beszéltük meg a találkozót London közepén lévő térre.
8:15-re csúsztam be,ezen el is csodálkoztam, mert azt hittem, hogy többet késünk. A térre érve leesett az állam: a tér közepén egy hatalmas karácsonyfa állt feldíszítve, körülötte pavilonok alkotnak utcákat, ahol gyerekek és felnőttek, fiúk (férfiak) és lányok (nők), családok és párok jártak-keltek. Már rég besötétedett, lámpák és világító, villogó, gyönyörű díszek voltak mindenhol.
Na ezzel Arthur tényleg meglepett, nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörűségre is képes. Ez az egész nyomába ért az amerikai karácsonynak, de az még mindig szebb és jobb (természetesen). De a hangulat is jó volt. Ezért Anglia megérdemelt egy tapsot. De én még mindig jobban csináltam volna. A tömegben elkezdtem keresgélni Angliát. Az óriás karácsonyfa előtt találtam rá, két pohár forró csokiban a kezében.
- Késtél - szólt szemrehányóan.
- Bocs, Kanada sokszor elejtette a csomagjaimat. - vontam vállat.
Nekem nyújtotta az egyik pohár forró csokit, elvettem és hálásan pillantottam rá. Ott álldogálni a karácsonyfa előtt, forró csokival a kezedben, körülötted boltok és sétáló emberek, világító díszekkel díszítve a tér, halk, lágy zenét hallgatva (akkor vettem észre, hogy zenét is játszanak) egyszerűen csodálatos dolog.
Angliára pillantottam és láttam, hogy ő is meg volt hatódva. Ahogy a szőke haját megvilágította a fény, csillogó, zöld szeme, a boldogságtól kipirult arca olyan... gyönyörű volt. Észrevette, hogy nézem, ezért elkaptam a tekintetemet és a fát kezdtem el bámulni. Ekkor egy olyan számot kezdtek el játszani, amit kisgyerekként sokat énekeltem a nevelőmmel, Arthurral karácsony estéjén. Melegebb lett a kezem és lepillantva azt láttam, hogy Arthur fogja a kezemet. Ránéztem és tudtam mit kell tennem: elkezdtem énekelni a dalt, Arthur is énekelt velem.
Miután vége lett a számnak, járkáltunk még egy kicsit a boltok között. Végül elindultunk Anglia házába ketten (Kanadát előre küldtem letenni a csomagokat). Az angol még mindig fogta a kezemet. Az érintése melegséggel és boldogsággal árasztott el. Amikor egy szűk utcába értünk, ahol nem volt senki, és már a tértől is elég messze voltunk, hirtelen Anglia felé fordultam.
- Boldog karácsonyt! - mondtam mosolyogva és átadtam az ajándékomat. Meghatódva vette el a csomagot és süllyesztette el a zsebébe.
- Boldog karácsonyt, Amerika! - nyújtotta át az ajándékát. Boldogan vettem el a dobozt.
- El kell valamit mondanom Amerika. - mondta Arthur és látszott rajta, hogy zavarban van. - Én... ööö... - nem tudta vagy nem merte elmondani amit akart. - Tudod... én... ööö... izé... szeretlek! - mondta ki zavartan Arthur és megcsókolt. A csókja forró volt és felmelegített. Az ajkai puhák voltak. Jól esett. A kezeimmel átkaroltam a nyakát és visszacsókoltam. Először meglepődött, de látszott rajta, hogy jól esik neki. Végül megszakított a csókot.
- Még egyszer: boldog karácsonyt, Alfred! - mondta újra, majd kézen fogva elindultunk az utcán. Ez volt életem legboldogabb karácsony estéje!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése