Műfaj: Romance, Tragédia
Páros: Franciaország x Szent Johanna
Leirás: Franciaország és Anglia már vagy 100 éve háborúznak, Franciaország vesztésre áll, Anglia elfoglalta az északi részét, de ekkor Franciaország kedvese, Johanna a csapatok élére akar állni, és vezetni őket a háborúban, de Franciaország nem akarja engedni, mert félti kedvesét...
Mesélés: E/1, Franciaország személyében, múlt idő
Véresen és mocskosan kullogtam vissza a táborba. Újabb csata volt. Újabb vereség. Idáig mindig csak vesztettünk. Mintha átok ülne rajtunk. Lehet, hogy Anglia megátkozott... Vagy Isten éppen nem figyelt ide. [1] Igen, ez miatt veszthettünk. Isten épen nem figyelt ide, ezért lettünk balszerencsések, és ezért nyert az angol sereg. Már vagy 100 éve háborúzunk. Anglia egyre jön beljebb északról, már Orléansnál jártak. De még van esély. Anglia nem foglalta el egész Franciaországot. Amig van katona, olyan város, ami nem került az angolok kezére és ellenállás (mármint a franciák részéről), addig van esély.
A táborba érve elcsigázott, mocskos és véres katonákat láttam ülni a sátrak előtt. Megsajdult a szivem: tudtam mi lakozik a szivükben. Már szinte senki sem reménykedik, fáradtak, sebesültek és családjuk is van, akik aggódnak értük. Nem sokan maradtunk: Anglia a seregem 0,6-ét lemészárolta. És a többségüknek családja is volt... Jobban belegondolva, nem is értem miért kellett kirobbantani ezt a 100 éves háborút.
Beléptem a sátramba, és leültem az asztalom előtti székre. Csomó papir, jelentések, vázlatok, tinta és toll hevert szerteszét az asztalon. Szomorúan bámultam a sátram zöld oldalát. Meddig tart még ez a háború? Meddig kell még szenvednünk? S vajon, van-e esélyünk Anglia ellen? Megnyerhetjük-e ezt a háborút?
Ekkor kinyilt a sátor eleje és belépett rajta... Johanna. Csodálkozva néztem rá: nem értettem, hogy mit keres itt. Jó, tudom, hogy Orléans a szülővárosa, de...
- Francis, lenne egy kérésem. Tudom, nem akarod majd megengedni, de én akkor is ezt szeretném. Szeretnék én is harcolni a háborúban az angolok ellen.
Ledermedtem. Mit mondott? Ugye ez csak egy vicc? Ugye rosszul hallottam?
- M-mit m-mondtál? - dadogtam elkerekedett szemekkel és idegesen. Már csak ez hiányzott. Ez őrültség. Mi lesz, ha valami baja esik? Egy nő nem harcolhat! Ez őrültség. Őrültség!
- Azt, hogy szeretnék én is harcolni az angol sereg ellen.
- Jó vicc! - nevettem fel idegesen.
- Nem vicceltem, Francis. Komolyan gondoltam.
- Megőrültél?! Mi lesz, ha valami bajod esik? Vagy valami rosszabb dolog történik veled...
- Nem fog. Szeretnék harcolni a szülővárosomért és a hazámért. - mondta Johanna rendithetetlenül és biztosan. Aki ismeri őt, az tudja, hogy mindig kitart a véleménye vagy az akarata mellett, amig igazat nem adnak, vagy meg nem engedik neki.
- Ez szép és nemes kérés, de egy nő nem harcolhat. - ráztam a fejemet.
- Neked nem azzal van bajod, hogy nő vagyok. Te féltesz engem.
Belelátott a szivembe. Féltem őt. Nagyon. Mert szeretem és nem akarom, hogy valami baja essen. Nem tudnám elviselni, ha valami történne vele. És mindennap aggódnék érte.
- Hidd el, nem lesz semmi bajom. - fogta meg a kezemet. Megdobbant a szivem meleg keze érintésére. Finoman magamhoz húztam, majd hosszan megcsókoltam. Ajkai puhák voltak, kellemes ize és illata volt.
- Nagyon féltelek. Iszonyatosan. Nem tudnám elviselni, ha valami történne veled. Azt akarod, hogy mindennap aggódjak érted?
- A hazáért és érted teszem. Hidd el, visszaverjük az angolokat. Látomásom volt erről. - nézett komolyan a szemembe.
- Biztos ezt akarod? - kérdeztem szorongva: valami rossz érzés keritett hatalmába. Olyan érzésem volt, hoyg valami szörnyű dolog fog történni.
- Igen. - bólintott Johanna. - És addig foglak kérni, amig meg nem engeded.
Szemeiben határozottság és bátorság csillogott. Elvarázsolt. De ez a rossz érzés egyre erősödött bennem. Ha valami baja esik...
- Rendben. - suttogtam. Őrült vagyok. Idióta. Miért engedtem meg neki? Mára már megbántam...
- Köszi. - mosolygott rám kedvesen, megcsókolt és kiment a sátramból. De a rossz érzés egyre nagyobb lett bennem...
* * *
Egyre több csatát nyertünk és visszavertük az angolokat. Már Párizs, Reims és Rouen is felszabadult. Johanna nagyon bátran és ügyesen harcolt. És idáig nem esett semmi baja. Megállithatatlanul törtünk előre. Viszont kellemetlenül éreztem magam: nem múlt el az a rossz érzés.
De ügy gondoltam, hogy győzni fogunk. Minden várost felszabaditunk. És Johannával sem fog semmi történni. Képes volt kockára tenni az életét a hazájáért... Nagyon bátor. És én nagyon szeretem őt. És nagyon féltem. De idáig jól mentek a dolgok. A háború után, majd kettesben töltjük napjainkat Johannával... Most már tudom, hogy akkor nagyon pozitiv voltam...
* * *
Sirva ültem a földön. Tudtam, hogy ez lesz a vége... Éreztem... Ez volt az a rossz érzés. Nem hiszem el... Nem hiszem el!!! Ez nem igaz... Ez csak egy rossz álom... A földön levő hamukupacra néztem és elszorult a szivem. Ez nem történhetett meg... Nem történhetett meg!!!!
Két órával korábban történt. Úgy tűnt, Amiens-t is felszabaditjuk, amikor megjelentek a burgundok [2] és elfogták Johannát. Anglia kezére adták őt, aki úgy gondolta, hogy "természetfeletti ereje" van és ezért elrendelte, hogy máglyán égessék el Johannát. Egyből a megmentésére indultam, de az angolok az utamat állták, és mire átküzdöttem magam rajtuk, már késő volt...
Ezt soha nem bocsátom meg magamnak. Én engedtem meg neki, hogy harcoljon. Az én hibám az egész. Iszonyatosan fájt a szivem, ilyet még az embereim halálakor sem éreztem. [3] Belegondolni se birok abba, hogy Johanna soha többé nem ölel át, nem csókol meg, nem érzem teste melegét... Iszonyatos kin ez számomra. Soha többé nem láthatom gyönyörű arcát, szép szemeit és kedves mosolyát...
Zokogtam. Soha nem ér véget a könnyzápor. Nem tudom abbahagyni és nem is akarom. Szedd össze magad Franciaország! Még nincs vége a háborúnak... De már nem is érdekel a háború. Csak egy valami: a bosszú. Anglia ölte meg Johannát és ezért bosszút állok. Puszta kézzel fogom széttépni Angliát! Gyűlölöm. Gyűlölöm!!! Ezért megfizetsz, Arthur Kirkland!!!
Megláttam a földön valamit. Felvettem és felismertem, mi az: Johanna piros szalagja, amit a nyaka köré kötözött mindig. Eltettem: legalább ez megmaradt Johannától.
Johanna... Ne menj el!!! Kérlek, ne hagyj itt!!! Ne távozz a másvilágra, mert nem mehetek utánad! Én ország vagyok. Nem hallhatok meg. Akkor egy egész nemzet összeomlana. Ezt nem engedhetem meg. Pedig legszivesebben utánad mennék. De nem tudok és nem is lehet. [4] Kérlek várj meg, Johanna! Egyszer majd utánad megyek én is, és újra együtt lehetünk. De soha ne felejts el! Én se foglak téged...
[2] : A burgundok Skandináviából származó germán nép volt, amelyik a Visztula és Rajna érintésével a Rhone környékére vándorolt, ahol az 5.században létrehozta királyságát.
[3] :Az országok érzik, amikor a népükből meghal egy ember, a szivükből szakad le egy darab.
[4] :Az országok nem tudják megölni magukat vagy egymást, mert pár nap, hét vagy hónap után felélednek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése